Íme, egy újabb remek tipp hogyan tudod egyedi módon feldobni bulidat, anélkül, hogy milliókat költenél híres zenészekre, együttesekre, hangzatos szórakoztatókra. A segítség neve a pétanque nevű játék, mely annyira francia, hogy csak imádni lehet.

Ebben a szép az időben Párizsban nagyon sok idős embert lehet látni golyójátékot játszani.  Ez a nem túl bonyolultnak tűnő játék azonban nem csak a franciák, hanem a spanyolok körében is nagy népszerűségnek örvend.

Képtalálat a következőre: „petanque wedding”

A mediterrán eredetű francia golyójáték (olaszul bocce) az ókori görögöktől eredeztethető, ahol feldobott érmékkel, kövekkel, majd később golyókkal játszották már az i.e. 6. században. Az ókori rómaiak annyit módosítottak később a szabályokon, hogy kitűztek egy célt, melyet a golyókkal a lehető legpontosabban kellett megközelíteni. Ezt a verziót vitték tovább a római katonák szerte a provinciákban. Az egész Európában népszerű játékot aztán a 14-ik századtól egészen a 17-ik századik eltiltották a köznéptől, illetve a katonáktól, IV. (Szép) Károly király utasítására, hogy ne vonja el túlságosan a figyelmüket a kiadott feladattól. A 19-ik századra Angliában már ismét a nép játéka lehetett. Számtalan művész (Meissonnier, Balzac) is ábrázolja alkotásaiban ezt a népszerű játékot. A Pétanque mostani verziója a dél-franciaországi területeken fejlődött ki, bár itt még a játékosok három lépést előrefutva dobhatták el labdát. Az igazi, mai formára hasonlító játék, 1907-ben alakult ki Marseille közelében, egy Jules Lenoir nevű játékosnak köszönhetően, akit reumája akadályozott a futásban

A pétanque golyó napjainkban fémből készül, átmérője legalább 70,5 milliméter és legfeljebb 8 centiméter. A kivétel az élénk színűre festett célgolyó, az „Öcsi”, amelynek anyaga fa, vagy műanyagból készül, átmérője 35 +- 1 milliméter.

A játékban először az Öcsit dobja el a kezdő csapat, nem érhet semmihez és senkihez és úgy kell megállnia, hogy a dobókörből legalább hat, legfeljebb tíz méter távolságra legyen, a pálya szélétől és bármilyen akadálytól pedig legalább egy méterre. A cél a saját golyót minél közelebb juttatni az Öcsihez. Mindig a rosszabb helyzetben lévő csapat (vagy játékos) következik, ha még van hátra golyója. A csapat a kör végén annyi pontot kap, amennyi golyója közelebb állt meg az Öcsihez, mint az ellenfél legközelebbi golyója. A verseny akkor ér véget, ha az egyik csapat eléri a 13 pontot és ezzel győz. (forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Pétanque‎)

Népszerű játék, melyhez nem kell igazán drága felszerelés sem, de akár be is ruházhatunk egy készletre, hiszen egyéb családi rendezvényeken is villoghatunk majd tudásunkkal, foglalhatjuk le a gyermekek figyelmét.

Share This